Hazánkban is kedvelt a finn szauna

Szponzorált tartalom

Szauna

Annak ellenére, hogy egyre többen a nyári kánikulában is szaunáznak, különféle okok miatt, azért az igazi szezon a hideg idő megérkezésével veszi kezdetét. Hiszen a finn szauna forró levegője nagyon gyorsan átmelegít mindenkit.

A gyógyfürdők és wellness szállodák szolgáltatásai között, többek között megtalálható a szaunázás lehetősége is, ami egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Aki gyógyulni jár, de azok is, akik egészségmegőrzés céljából látogatják ezeket a létesítményeket, egészen biztosan észreveszik magukon, hogy egy-egy alkalom után másképpen érzik magukat. A finn szauna intenzív izzadásra késztet. Az itt uralkodó magas hőmérséklet már nagyon rövid időn belül felhevíti a bőrt és a verejtékezés hatására elindul a tisztulás is.

Fontos szabály, hogy a finn szauna használata után, aki teheti, vegyen hideg fürdőt! Ugyanis ez nagyon jót tesz a bőr rugalmasságának, de ami talán egészségügyi szempontból lényegesebb, az erek és a szövetek rugalmasságának is. Sajnos az évek múlásával az érrendszer elmeszesedik és ez egyik oka a szív és érrendszeri problémák kialakulásának.